Tóth István emlékkönyve

Kiss Magdolna gyászbeszéde

Emlékezés a Savaria túrára 1 2 3 4 5

Drága Pista!       2006. szeptember 5.

Tudod, hogy kedveltük egymást. Mint mondják: „similis simili gaudet”. (Te erre most, közismert száraz humoroddal, azt mondanád, hogy „a simlisek megtalálják egymást”.) Pedig a similitudo korlátozott volt. Más-más emeleten volt a dolgozószobánk, más-más tanszéken dolgoztunk, eltérő korszakokkal foglalkoztunk, te hívő voltál, én hitetlen, közéleti szimpátiáink sem egyeztek.  Barátságunk tulajdonképpen azt jelképezte, hogy mindennek egyáltalán nem kell elválasztania két olyan embert, akik mindketten az emberi kultúra szolgálatára szegődtek el, elég sokat láttak az életben, és – hát igen – van egy kis humoruk, amely segít fölülemelkedni a különbözőségeken. Netán nem is kell fölülemelkedni, mert két különböző dimenzióról van szó, csak tudni kell félretolni azt, ami sokszor nem is a leglényegesebb, az igazán lényeges dolgok javára.

Kölcsönös rokonszenvünk számos megnyilvánulása közül a legkellemesebb talán az volt, hogy megosztottuk egymással olyan információinkat, amelyekről úgy gondoltuk, hogy a másikat érdekelhetik. Én rövid átolvasás után továbbítottam neked a brit McMillan kiadó kiismerhetetlen okból nekem is megküldött ókori témájú könyvajánló füzeteit. Örökre hálás leszek azért, hogy te viszont rendszeresen megajándékoztál publikációiddal vagy különlenyomataikkal. Egész családunk – benne két latint tanuló unokám – nagyot szórakozott azon, amikor a lehető leghitelesebb ókori szövegek felhasználásával, hihetetlen szókincsed által fűszerezve bemutattad a római birodalom életének egy-egy jellegzetes hétköznapi eseményét. Az „Ókor” hasábjain közzétett cikkeid segítettek ébren tartani az ókor iránti, középiskolás korom óta mindig élénk érdeklődésemet, annak dacára, hogy több mint kétezer évvel odébb kóboroltam a história nehezen kiismerhető bozótos ösvényein. (Ez az ókor óta nem sokat változott.)

Legjobban az szomorít el, hogy nem mondhatom el neked: a hallgatók szeretetének és szomorúságának milyen megnyilvánulásaival találkoztam eltávozásod hírére. E-mailt kaptam egy közös tanítványunktól, aki nem teljesen autentikus forrásból hallotta a hírt, és kétségbeesetten azt várta tőlem, hogy cáfoljam meg, mert borzasztó tudomásul venni. Tegnapelőtt, a dombrádi Tisza-parton, egy falusi menyegzőn, hatalmas fűzfák tövében, odajött hozzám egy véletlenül odavetődött régebbi hallgatónk, akihez, ki tudja, hogyan, szintén eljutott az értesülés. És meg kell, hogy nyugtassalak. Sokáig él az, akiről egyaránt megemlékeznek előadásai, vizsgáztatási módszerei, de egy-egy jó borozgatás fölidézése kapcsán is. Ezt kívánom a földön minden jóakaratú embernek, még pinceügyekben kevésbé járatos, de a jó bort ugyancsak kedvelő jómagamnak is.

Nagyon sokáig fogsz élni a szívekben!
Harsányi Iván

ANNYI ÉV UTÁN MOST VÉGRE ALKALOM ADÓDOTT VOLNA (Budapesten,
2006. augusztus 19-én) ARRA, HOGY MEGISMERJÜNK, MEGISMERKED- HESSÜNK - DE TE MINDÖSSZE PÁR NAP-PAL KORÁBBAN ELMENTÉL EGY MÁSIK, NEM EVILÁGI TALÁLKOZÓRA. SZÍVBŐL SAJNÁLJUK, HOGY EZ NEM JÖTT ÖSSZE!!! NYUGODJ BÉKÉBEN.
Mari feleséged unokatestvérei: Olga (Piacenza), Csaba és Zsuzsa (Szentendre), családtagjaikkal egyetemben
2006. szeptember 6-án

Tóth Henriett levele

Amikor hamvaitól végső; búcsút vesznek, Lengyelországban leszek. 10 órakor azonban Rá gondolok, és gondolatban megköszönöm mindazt amit megtanulhattam tőle. Megköszönöm a barátságát, a hosszas keszthelyi beszélgetéseket mindarról mi érdekelt bennünket, amiben hittünk, amit elvetettünk. Isten Veled Pista!
Cséby Géza, Goldmark Károly Művelődési Központ, Keszthely

Kedves István, megdöbbenéssel és fájdalommal búcsúzom Tőled, legkedvesebb évfolyamtársamtól, esküvői tanúmtól, barátomtól. 2006 húsvétján még azt írtad: "a mielőbbi személyes beszélgetés reményében..." Ezt reméltem én is, hogy szavakban is kifejezzem örömemet utóbbi szakmai sikereid fölött. Itt Debrecenben évfolyamtársaid őrzik emlékedet. Míg élek, nem felejtelek el, szeretettel gondolok Rád.
Bitskey István R.I.P.

Tóth Istvánnal az általa szervezett "Fiatal régészek és történészek soproni konferenciáján" 1973 szeptemberében találkoztam először. Akkor a fertőrákosi Mithrasz szentélyről tartott előadást, ami rövidesen megjelent a Soproni Szemlében. Pista Szombathelyről is gyakran meglátogatta a Soproni Múzeum kőtárát, ilyenkor baráti beszélgetéseken sokszor feltárta előttem is a római kor rejtett titkait. Legutóbb 2003. novemberében fogadta el a soproni Scarbantia Társaság meghívását és népes közönség előtt tartott nagysikerű előadást " A pannóniai sírkövek és a várhelyi urnák ábrázolásainak kapcsolatai. (Adatok a pannóniai vallástörténet őskori előzményeihez)" címmel. Mikor az emlékező sorokat írom Pécsett elkezdődik Dr. HABIL TÓTH ISTVÁN DSC búcsúztatása. Mivel személyesen nem vehetek részt a szertartáson, őszinte részvétem fejezem ki a hozzátartozóknak és innen Sopronból kérem az URAT, vegye pártfogásába Tóth Pista lelkét, emlékét mi itt Sopronban is őrizzük.
Gömöri János, régész

Mély megdöbbenéssel vettem Debrecenből a szörnyű hírt, hogy volt évfolyamtársam, csoporttársam, akkori jó barátom, Tóth István nincs többé. Én nagyon szerettem őt, felnéztem rá, s bár az egyetem befejezése utáni hosszú évtizedek alatt nem volt módunk találkozni, rendszeresen érdeklődtem a debreceni ismerősöktől: mi lehet Pistával, ahogy mi neveztük: "Stuck"-kal. Csupán foszlányos, elmosódott hírek jutottak el hozzám,de annak is örültem. Biztos voltam benne, hogy még, majdan,valamikor találkozunk,s alaposan kibeszélgetjük magunkat. Egyszer (lehettünk vagy harmadikosok) a Nagyerdőn kószálva arról heveskedtünk, mi lehet az emberi élet célja. Én romantikus, ifjonti mámoromban a boldogságot jelöltem meg, amin  ő jókat derülve szívből kacarászott, s azt mondta: a munka. Csak a munka. Úgy tudom, csodálatos, nagyszer, eredményes munkát végzett minden tekintetben. Most már akár boldog is lehetett volna sokáig. Ha van túlvilág, üzenem neki: emlékét megőrzöm, amíg élek, s kívánom: ott, NEKI, adassék meg minden jutalam! Hozzátartozóinak mély, őszinte részvétem!
Szabó (Bogár) Imre

„Nagyon nagyra tartottam: mint tudósnak kiváló és mindig segítőkész volt.
Tanítványai mindig hálásan és tisztelettudóan fognak rá emlékezni!
Nyugodjék hite szerint békében!”
Varga Ádám

Hálátlan és egyúttal hálás feladat Tóth István tanár úrról, mint tanárról pár sort írni a búcsúztatójául szánt emlékkönyvbe. Hálátlan, mert mindezt hirtelen elvesztése kapcsán vagyunk kénytelenek megtenni; ugyanakkor felettébb hálás dolog is, amennyiben az általa képviselt rendkívüli pedagógus-személyiség ábrázolására teszünk kísérletet.

Tehetjük ezt, mégpedig nyugodt szívvel nemcsak a magunk, hanem számos
– sajnos most már – egykori tanítványa nevében is, akik számtalanszor hallgatták mind tudományos értékét, mind fantáziadús előadásmódját tekintve lenyűgöző előadásait; vagy részt vehettek az általa szervezett, tartalmában történelmi korokat átszárnyaló tanulmányi kirándulásokon, amelyek még a „kívülállók”, azaz nem történelem szakos és nem feltétlenül ókor érdeklődésű jelenlevők számára is felejthetetlen élményt nyújtottak.

 Népszerűségét és feleségével, Fekete Máriával együtt tanúsított közvetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint  a hozzá visszajáró korábbi hallgatók – köztük ma már többen, talán éppen az ő hatására/hatásukra elismert kutatók – „hada”, akik előtt egyetemi szobájuk ajtaja valóban mindig nyitva állt.

Az a dolog azonban, amit Tóth István tanár úr egyénisége kapcsán feltétlenül hangsúlyozni kell, az az embersége, melyet élete valamennyi pillanatában éreztetett a körülötte megforduló emberek irányában, legyen szó vizsgáztatásról, fiatal pártfogoltjai pályájának – szakmai és erkölcsi értelemben vett – egyengetéséről, vagy akár egy egyszerű, hétköznapi beszélgetésről is.

Úgy vélem, hogy sokan mondhatjuk el azt, hogy a tanár úrtól valami olyan dolgot kaptunk, amely talán egész életünk során hasznos útravalónak bizonyul, mindenesetre a magam részéről feltétlenül irányt mutat.  Köszönöm.
Horváth Szilvia

Általános iskolában voltam Pista barátja, aztán elváltak útjaink. Én csillagász lettem, Moszkva-Debrecen útvonalon. A nyáron tudtam meg Pista jelenlegi munkahelyét, egy, az antikytherai mechanizmusról szóló HVG-cikk kapcsán (amihez "szakértettem") annak szerzőjétől. Meg akartam keresni Pistát, elfoglaltságaim miatt szeptemberre halasztottam, így ez, sajnos, nem sikerült Az vígasztal, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Pistát nem fogom.
Dr. Kálmán Béla, Debrecen, Napfizikai Obszervatórium

Isten Veled Kedves Pista!

 Gyermekkorom legjobb barátja voltál. Négy évig jártunk egy osztályba Debrecenben, a Péterfiai Általános Iskolába. Egyike volttál az osztály permanens kitűnő tanulóinak. Közel laktunk, gyakran együtt mentünk haza, órákat beszélgettünk a Déri Múzeum mögötti kaputok előtt, vagy a Kollégium ajtajában. Öntöttünk olmot, építettünk sárkányt, bicikliztünk mindenfelé. Ismertük egymás családját. Jól emlékszem híres történész professzor édesapádra, kedves édesanyádra, nővéreidre és matematika professzor sógorodra. Csodálatos játékaid voltak – működőképes gőzgép, Capitaly társasjáték…

 Rengeteget tanultam Tőled, még mindig emlékszem idegen szavakra, melyeket Tőled hallottam először, melyek magyarázatát Te adtad meg.

 Ritkán találkoztunk a gimnáziumi és egyetemi éveink alatt, bár mindketten csak a diploma megszerzése után költöztünk el Debrecenből.

 Harminc év múlva, mikor engem is Pécsre sodort a sors, találkoztunk újra, alig meg-ismerve egymást. Borzasztóan szerettem volna Veled Összejönni, emlékezni a régi időkre. Nem sikerült. Mindig rohantál, írtad tanulmányaidat, nagydoktori értekezésedet. Csak az út-cán, futólag váltottunk egy-két szót. Tanítványaidtól, az egyetemi hírekből, a honlapokból hallottam Rólad, csodálatos előadásaidról, díjnyertes munkáidról, sikereidről.

 Ugye tudod, kora szeptember a konferenciák ideje. Ezért most csak így, írásban tudok elbúcsúzni Tőled.

 Emlékszem, egyszer gyerekkorunkban beszélgettünk Veled, arról, hogy vajon megér-jük-e a századfordulót. Milyen nagy ünnepség lesz akkor, – gondoltuk – de sajnos mi milyen öregek leszünk már, ötvenhat évesek – állapítottuk meg bölcsen. Megérted, erősen egészsé-gesen, alkotó erőd teljében. Nem tudom elképzelni, hogy mi történhetett, nem tudom elfo-gadni, hogy nem láthatlak többé itt Pécsen, számomra furcsa nagy szakállasan, de ismerős, kedves mosolygós, vidám tekinteteddel. Talán majd odaát, addig őrzöm az emlékeket.

Isten Veled Pista!

Nagy Géza

(tanszékvezető egyetemi tanár
PTE-TTK, Általános és Fizikai Kémia Tanszék)

„Quo ibo ab spiritu tuo et quo a facie tua fugiam
si ascendero in caelum ibi es tu
si iacuero in inferno ades
si sumpsero pinnas diluculo habitavero in novissimo maris
etiam ibi manus tua deducet me et
tenebit me dextera tua
si dixero forte tenebrae operient me
nox quoque lux erit circa me
nec tenebrae habent tenebras apud te
et nox quasi dies lucet
similes sunt tenebrae et lux“
Ps. 139. (138.) 7-12.


A PTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia tanszék és doktori
program munkatársai osztoznak a család, a barátok és a kollégák
gyászában, és tisztelettel adóznak szeretett kollégájuk emléke előtt.

Pécs, 2006. szeptember 8.

Andrásfalvy Bertalan
Hesz Ágnes
Kuti Klára
Pócs Éva

Berta Péter
Kicsindi Edina
Nagy Ilona
Vargyas Gábor

Farkas Judit
Kisbán Eszter
Nagy Zoltán

Kedves Pista,

               Téged olyan könnyű volt megszeretni.

Olyan nagy volt a tudásod, hogy az ember megijedt, de legalábbis félő tisztelettel viszonyult volna Hozzád. Azonban olyan nagy volt az emberséged, hogy a félő tiszteletből fel sem épülhetett közénk a fal. Mindössze öt éve ismertünk meg. Alkotó emberek között az ismerkedés azonnal munkával folytatódik.
Így volt velünk is.
Az akkori Savaria Karnevál egyik romkerti előadása a Te darabod, a Mercurius szentélyében című előadás volt. Nem a szakmánk, de a példányt olvasva és Veled beszélgetve úgy éreztük, jobban ismered az ókori Savariát, mint sok illetékes a mai Szombathelyt. Mit kezdhetünk egy gazdag ismeretek tárházaként is felfogható színdarabbal? Hogyan nyúljunk hozzá, hogy ne sérüljön a benne lévő ismeretanyag, sőt, abból semmi ne vesszen el, mégis élvezhető legyen egy forró nyári - tán vasárnap - délután.
Minimális igazítással, Borsos Miki kitűnő zenéjével, kiváló színészkollegáim játékával, Varga Zsolti kollégám rendezésében nagyon jól sikeres előadás lett belőle.
A premier. Amit Te nem láttál. Csak hallottál. Izgatottan járkáltál fel s alá a helytartói palota apszisa- ahol játszottak társaim - mögötti úton. A színészek, a színjáték, Neked háttal, szemben a közönséggel, ahogy az kell. Te pedig mint egy pedellus szólítására váró maturandus a gimnázium folyosóján. Föl és alá. A tapsorkánra megálltál az apszis mögött és akkor hátulról megnézted a sokszor meghajló színészeket.
Kár, hogy csak egyszer játszhattuk abban az évben. Kár, hogy többé nem került műsorra az elkövetkezendő karneválokon. Az ünneplés olyan jól sikerült, hogy a jó bort is nehezen bíró Borsos Mikit másnap reggel telefonon ébresztettem a börtön mellett álló Trabantjában.
Már a megismerkedésünkkor kiderült, hogy rendező kollégánk, mesterünk és barátunk, Katona Imre osztálytársad volt a debreceni református gimnáziumban. Nyomban elhatároztuk, hogy a közös színházi alkotómunkát folytatjuk. Imre örömmel vállalkozott rá. Ahogy a Mercurius szentélyében-nel kezdődött, dramatizált írásaid érdekes színfoltjai lehettek volna a Savaria Karneváloknak.
Egyszer küldtél egy nagyon jó, de nagyon nehéz anyagot. Nem kellett a Savaria Karneválnak, hiszen - ahogy tudod, nem kellettünk mi sem.
Vártuk a jobb időket. Joggal tehettük, hiszen még a hatvanat sem töltötted be az elutasításkor.
Még most is csak 62 éves voltál, amikor itt hagytál bennünket. Űrt hagyva Magad után, a Soltis Színházban is. Hiszen olyan kevés ember van, akire fel lehet nézni, akivel lefolytatott rövid (telefon)beszélgetés után az ember lelke felvidul, és akár több jó napja lesz. Akinek megbízható volt a tudása, aki tán a rómaiak élettapasztalatával is bírt. Aki velünk együtt mindig bízott abban, hogy egyszer majd dolgozhatunk még együtt.
Ezen a földön már nem. Várj ránk, kérünk! Az élet rendje szerint követni fogunk.

Addig is szeretettel leszünk Irántad.

                                       A Soltis Lajos Színház társulata