Kiss Magdolna gyászbeszéde

(Elhangzott 2006. szeptember 8-án, a pécsi Pius-templomban tartott gyászmisén.)

Kedves Testvérek, azért gyűltünk össze, hogy ezt a szentmisét István testvérünkért ajánljuk fel, akitől most a földi létünkben búcsúznunk kell. Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Pedig mindenkinek a tudatában ott él ez a gondolat, amit  Seneca írt le egyik vigasztaló levelében:

„Arasznyi időre jöttünk csupán, távozunk csakhamar, helyünket az utód foglalja el, bérelt szállásunk ez, csak ideig-óráig a miénk. Vajon csak az emberélet éveire értem ezt, amelyeket villámsebesen perget el az idő? Gondold végig a városok századéveit: s majd meglátod, mily rövidke ideig tartott még azoknak is életük, amelyek büszkén emlegetik ősiségüket. Rövid életű s mulandó minden emberi alkotás, s a végtelen időnek csak jelentéktelen hányadát tölti be. Ez a föld, városaival s népeivel és folyóival és végtelen tengerével a világegyetemhez viszonyítva csupán szemernyi pont:...“

Mégis, a búcsú minden formájában mindig korai, a búcsú mindig váratlan, mindig szomorú. Különösen, ha az utolsóról van szó. Akármennyire tudatosul bennünk, hogy egyszer elkövetkezik, mégsem tudunk rá fölkészülni. 

Keressük nyomaidat, István. Kutatjuk, mi maradt utánad? Tudományos könyveid, publikációid, akták, újságcikkek, hangulatos óráidnak emléke. Te, aki törekedtél „a tökéletes megismerés teljes gazdagságára“ (Kol2. 2.2.), jól láttad a tanítás szépségét és ijesztő felelősségét. Egyszer arról beszéltél, hogy érthetetlennek tartod, hogy a köztudatban mind az orvos-mind a mérnök-, vagy akár a jogászképzés is sokkal nagyobb fontossággal bír, mint a bölcsészoktatás. Nem kétséges, ha az orvos hibázik meghalhat a beteg, ha a mérnök, összedőlhet a ház, a jogász hibáját pénz- és szabadságvesztés kísérheti. És ha valaki egy történelmi eseményt hibásan ad elő? Szerinted ugyanolyan nagy bűnt követ el. Csatlakoztál az általad nagyra becsült Pál apostol gondolataihoz, a tévtanítók megítélésében: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ...“ (Kol2 2. 8.)

Személyes holmijaid között út menti kereszteket ábrázoló fotók is maradtak fenn. Te készítetted őket. Közülük az egyik egy ledöntött kőkereszt. Két darabban - felső részén Jézus testével - az út porában fekszik. Ez a derékbatört kereszt a Te életutadat jelképezi. Te is felvetted Jézussal a meg nem értés, a félreismertség és a sziszifuszi küzdelem keresztjét. Ám életed utolsó időszakában Te is eljutottál Szent Pál felismeréséhez, az Igazság fényéhez: „...Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.“ (Fil. 3.7.)       

Augusztus 10-én távoztál körünkből, Szent Lőrinc vértanúsága napján. Csillaghullás kísért utadon. A néphagyomány szerint a győzelmi-babérkoszorús Szent ilyenkor sírja el könnyeit.

Ma pedig egy szép, bár nem hivatalosan kötelező ünnepet ül a katolikus egyház. Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepe van. Az e naphoz kapcsolódó  népi jámborságban fellelhetőek a régi pogány vallások rítusai, a csillaghit elemei. Ugyanis a Venus és a Nap együttállása figyelhető meg ekkor Szűz csillagjegyében. Ezt a csillagászati jelenséget fejezi ki az ősi  vallási hiedelmekben a Napot szülő Istenanya tisztelete. Több helyen hagyomány volt, hogy a hívek hajnalban rózsafüzérrel kezükben kimentek a szabadba, és úgy várták a kelő Napot.

Ez a nap ad jelet a vetéshez, s ezáltal szövi át a Mária-tiszteletet a földbe hulló, vagyis elhaló és újra kicsírázó gabonaistenség kultusza, a halál és az új élet kezdetének körforgása.

A felkelő Napot, Krisztust hordozó Mária  erősít meg minket keresztényeket a feltámadásba vetett bizonyosságunkban. Mert ahogy meghalunk Krisztussal a bűnnek, úgy mi is megjelenünk vele együtt dicsőségesen.

„Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog.“ (Ef. 5. 14.)